Szél Péter

Nagy bánatomra a prezentációk átlagos színvonala nem sokat javult az elmúlt években; egy kezemen meg tudom számolni hány olyan előadáson, tréningen vagy konferencián voltam, amely nagyjából rendben lett volna. A legfájóbb pont az, hogy nagyjából jó prezentációt tartani nem is annyira nehéz, ha elkerülsz néhány végzetes hibát.

1. Túl sok szöveg a dián

Az elmúlt héten szerencsém volt Magyarország egyik legnagyobb consulting cégének tréningjén részt venni, és csalódott voltam a prezentáció színvonala miatt. Amikor megemlítettem az előadónak, hogy nem biztos, hogy jó ötlet teletömni a diasort szöveggel – hiszen az ember vagy olvas, vagy az előadóra figyel, a kettő együtt nem igazán működik – azt a választ kaptam, hogy tudja, hogy ez nem szerencsés, csakhogy a diasort szeretné jegyzetnek is használni egyben.

Rossz hírem van: akármennyire is szeretnénk, ez így nem működik. A jegyzet és a diasor funkciója merőben eltér egymástól, a kettő nem cserélhető fel egymással.

Aranyszabály: egy diasoron egyetlen gondolatot igyekezzünk megjeleníteni, a lehető legkevesebb szóval, amely lehetséges. Ez adott esetben azt jelentheti, hogy egyáltalán nincs szöveg a dián, mivel a kép elegendő ahhoz, hogy kifejezze a gondolatot, amelyet közvetíteni szeretnénk.

2. Sikertelen felkészülés

Bizony sokan már a nulladik pontban elrontják: nem készülnek eleget, vagy rosszul készülnek az előadásra. Ha te is úgy kezdesz el készülni, hogy elindítod a PowerPointot (Keynote-ot, Prezit), jó eséllyel te is rosszul csinálod. Mielőtt akár a számítógép elé ülnél, gondold végig a legfontosabb kérdésre adott válaszodat: Mi a célod az előadással, avagy ha csak 3 dologra fognak emlékezni az előadásodból a közönséged tagjai – sokkal többre nem fognak – mi legyen az a 3 kulcsgondolat?

A következő lépés az, hogy előveszel egy fehér lapot, egy ceruzát és egy radírt (ez elhagyható). Tudom, ódivatú dolog, azért mégis tégy egy próbát: látni fogod, sokkal könnyebben jönnek az ötletek, mint gép előtt ülve. A feladatod az, hogy ötleteket dobálj össze a papírra, egyelőre minden struktúra nélkül, csak írd le, ami eszedbe jut az adott témáról és érdemes lehet belevenni az előadásodba.

Ötletelésre nekem nagyon be szokott jönni a Mind-map forma, mindig úgy kezdem a készülést az előadásra, hogy leülök egy A4-es fehér lap elé, és megtöltöm ezzel a sokcsápú mutáns polippal, amíg csak el nem fogy az összes hely.

Persze így jóval több ötlet gyűlik össze, mint amennyi egy átlagos prezentációba belefér, így a következő lépés a szelektálás és rendszerezés; fontos, hogy gondolataidat felfűzd egy koherens gondolatfüzérre, hogy a közönséged könnyedén tudja a követni előadásod logikai menetét.

3. Gátat emelsz a közönséged és magad közé

Az EPAM budapesti irodájában olyan szerencsétlenül volt kialakítva a tréningszoba, hogy az előadói gép éppen egy oszlop mögött helyezkedett el, így gyakran megesett, hogy az előadó szinte teljesen elbújva tartotta az előadást. A közönséged ilyen szituációban hamar elveszíti a fókuszt a témáról, s így elveszik a kapcsolat az előadó és közönség között. Soha ne tarts oszlop, asztal vagy egyéb akadály mögül prezentációt.

Ugyanilyen problémát okoz, ha sötétben prezentálsz; gyakran kapcsolják le a villanyt, hogy jobban lehessen látni a kivetített diasort. Te sokkal fontosabb vagy, mint a diasor, egyébként is azt szeretnéd, hogy rád figyeljenek elsősorban.

A gát persze nem csak fizikai, hanem mentális is lehet – habár fizikailag egy teremben vagytok, nem sikerül felkelteni a hallgatóság figyelmét. Soha nem szabad elfelejtened, hogy a prezentáció nem rólad, hanem a közönségedről szól, csak velük együtt, őket bevonva érhetsz el sikert.

A siker elsődleges kulcsa pedig az, hogy mutasd ki a szenvedélyedet a téma iránt. Jó eséllyel olyan témában adsz elő, amiben otthon mozogsz, és az érdeklődési területedet képzi. A szenvedély tehát adott, a te feladatod az, hogy engedd, hogy mások lássák a szemedben a csillogást, amikor előadsz. Ez egyáltalán nem könnyű feladat, sokszor gondoljuk azt, hogy a professzionális imázs mellett nem fér meg az érzelmek kimutatása – holott csak így leszel hatásos előadó.

Néhány további tipp, a kapcsolat elősegítésére/megtartására:

  • Tartsd a szemkontaktust
  • Hangos, jól hallható, mégis barátságos legyen a hangod
  • Kérdésekkel vondd be a közönségedet a beszélgetésbe
  • Mosolyogj (a mosolynak nagyobb ereje van, mint gondolnád)

Ha tovább szeretnéd fejleszteni prezentációs készségedet, akkor ajánlom Garr Reynolds könyvét, eszméletlen sokat tanultam belőle.