Szél Péter

Számos szakmai könyvet olvasok, hogy még jobb szoftverfejlesztővé váljak; a legutóbb olvasott könyv viszont egy kicsit más volt, mint a korábban olvasottak. Nem egy adott technológiát vagy keretrendszert mutat be, hanem arról szól, hogyan érd el a karriercéljaidat, és összességében hogyan élj boldogabb életet szoftverfejlesztőként. A könyv második felében még ennél is tovább lép a szerző, szó van a szoftverfejlesztőktől távolabb álló, mégis fontos témákról, mint a pénzügyek, az egészség és a lélek; nem túlzás hát a könyv címe, valóban egy életemhez készített használati utasítást tartottam a kezemben.

A könyv szerzője, John Sonmez, nem épp egy sztereotip szoftverfejlesztő, saját termékeit ő maga értékesíti, valamint sportos, heti hat alkalommal jár edzeni, ami – valljuk be töredelmesen – nem gyakori ebben a szakmában.

Rögtön az első fejezet szemléletformáló: itt az ideje úgy tekinteni a karrierünkre, mint a saját személyes üzletünkre, függetlenül attól, hogy épp alkalmazottak vagyunk, vagy saját vállalkozásunkat építgetjük. A kód persze, amit írunk, az alkalmazó cég/ügyfél tulajdona, de a tudásunk és képességeink a mi tőkénk – bármikor dönthetünk úgy, hogy máshova, máshogy fektetjük be.

A második fejezet a legtöbb ismerősöm által – talán jogosan – bullshitnek tartott témáról szól: a marketingről, avagy arról, hogyan adjuk el magunkat a világban. Itt nem a teleshopos tukmálós módszerre kell gondolni – azzal amúgy sem jutnál túl messzire. Sokkal inkább abba kapunk betekintést a könyv által, hogyan tegyünk szert valódi, értékes ismertségre.

A harmadik és negyedik fejezet az előzőhöz képest nem a külvilágra, hanem saját magunkra fókuszál, arra, hogyan tanuljunk és dolgozzunk hatékonyan. Az tetszik a legjobban, hogy a szerző mindezt saját példáján keresztül mutatja be. Tehát nem teoretikus önfejlesztő elméleteket olvashatunk, hanem valóban John által a gyakorlatban is használt és bevált technikákat ismerhetünk meg.

A következő (ötödik) fejezettől kezdve távolabb kanyarodunk a munkától és karriertől, olvashatunk pénzügyekről, fitnessről és a lélekről is.

Bevallom, amiatt tetszett leginkább a könyv, mert a szerző a személyes tapasztalatait, történetét és életét mutatja be. A Pénzügyek fejezetben nem egyszerűen csak praktikákat olvashatunk, hanem betekintést nyerhetünk abba is, John hogyan kezeli személyes pénzügyeit, mibe és hogyan fektette pénzét, hogy végül 33 évesen "nyugdíjba" tudott vonulni.

Ugyanez vonatkozik a Fitness fejezetre is, az olvasó nem csupán ötleteket és praktikákat kap a fogyáshoz, vagy gyakorlatokat a tömegnöveléshez, hanem megismerhetjük a szerző személyes történetét arról, hogyan adott le 40 kg túlsúlyt és hogyan tett szert látványos izmokra.

Összességében minden kollégámnak nyugodt szívvel tudom ajánlani elolvasásra, biztosan fogsz találni olyan részt, ami tartalmaz hasznos és újszerű információt. A legjobb az a könyvben, hogy nem feltétlenül kell lineárisan olvasni, nézd végig a tartalomjegyzéket és válaszd ki azt a fejezetet, ami a legjobban tetszik, kezdd azzal! :)

A fenti linkek az Amazon oldalára mutatnak, ahol fizikai formában veheted meg a könyvet. Ha digitálisan szeretnéd olvasni (pdf vagy ebook), akkor beszerezheted közvetlenül a kiadó oldalán is:

http://www.manning.com/sonmez/